Junior: Húsz perc kellett az ébredéshez

Junior: Húsz perc kellett az ébredéshez

Juniorjaink is követték a felnőttek példáját, ám szerencsére csak az ellenfél és a helyszín egyezett, az eredmény nem, ugyanis a fiatalok 32-23-ra győzték le a Pénzügyőr gárdáját.

Nagyon rosszul kezdtük meg a játékot a Pénzügyőr otthonában, aki előző nap látta a felnőtt mérkőzést, annak erőteljes déjà vu érzése támadhatott. Rosszak voltak a passzaink, pontatlanok voltunk a kapura lövéskor, védekezésünk pedig nem sok ellenállást mutatott a harcos hazaiakkal szemben. Ellenfelünk kapujában ugyan régi ismerőst köszönhettünk (az NBII-ben még mindig nálunk játszó) Bercza Krisztián személyében, ám ez esetben nem voltak indokoltak a már-már passznak beillő lövéseink. Huszonegy perc után tértünk magunkhoz, akkor néggyel vezettek a hazaiak. Papp ragadta magához a mérkőzés irányítását, ami két perc alatt négy gólt eredményezett csak tőle, amiket Benczenleitner és Gál találatai fejeltek meg, így át is tudtuk venni a vezetést. Időközben kapust is cseréltünk, ami nagyon hatékonynak bizonyult, Bauer rendkívüli magabiztossággal hárította a lövéseket. Papp a félidő végéig még kétszer betalált, amit Medvedev gólja követett, így megtartottuk kétgólos előnyünket a szünetre.

A második játékrész kezdete előtt csak reménykedhettünk, hogy az utolsó percek szériája folytatódik és nem ragadunk bent az öltözőben. Szerencsére játékosaink hamar letisztázták, hogy teljes mértékben jelen vannak, Benczenleitner és Baranyai négy perc alatt ötre növelte előnyünket. Ezután kicsit leeresztettünk, megint jöttek a pontatlanságok, bár közel sem olyan mennyiségben, mint azt a mérkőzés elején tapasztalhattuk, így gólváltásba keveredtünk ellenfelünkkel, az előnyünk pedig maradt öt találat. Az utolsó tizenöt perc kezdetén újra megtáltosodtak a hazaiak, négy találatukra tőlünk csak Illés tudott egyszer válaszolni, így lecsökkentették háromra előnyünket. Gál és a fiatal Kalmár azonban nagyon gyorsan véget vetett nagyra törő terveiknek, olyannyira, hogy az utolsó nyolc percben nem landolt labda Bauer kapujában, ellenben mi hatszor is betaláltunk, végül 32-23-ra nyertünk.

NBI/B junior korosztály, alapszakasz, 17. forduló – 2017. március 04., szombat:
Budapest, Pénzügyőr sportcsarnok V: Báthori, Lamberg-Liszkay

Pénzügyőr SE – PLER-Budapest 23-32 (15-17)

Pénzügyőr SE: Gál F., Régeni, Nagy G., Gávris, Patkós 3, Pálinkás, Rivasz 3, Bányai, Kerepesi 4, Májer, Blahut 7, Gonda 4, Csík 2, Schreiber, Bercza, Kovács Á. Edző: Szögi Gábor

PLER-Budapest: Rózsa, Bauer (kapusok), Gál D. 5, Illés 3 (1/1), Papp G. 10 (3/3), Benczenleitner 2, Kalmár 3, Medvedev 1, Baranyai 3, Homor 2 (1/1), Ferenczy 1, Czopf 2, Dinawi. Edző: Penszki Gergely

Kiállítások: 4 ill. 4 perc
Hétméteresek: 0/0 ill. 5/5

Edzői szemmel

Penszki Gergely: “Azt kértem a fiúktól az öltözőben, hogy az első perctől kezdve játszanak úgy, hogy ellenfelünk még véletlenül se érezhesse azt, hogy a közelünkbe érhet, pontot vagy pontokat szerezhet. Ha a végeredményre ránéz valaki, azt gondolhatná, hogy ezt sikerült megvalósítani és magabiztos győzelemmel szereztünk két pontot. Sajnos azonban az első 15-20 percben csak a PLER mez volt pályán tartalom nélkül. Támadásban tiszta gólhelyzeteket hibáztak, labdákat adtak el a srácok, védekezésben lerohanásból lőtték nekünk a gólokat. Szégyenteljes kezdés után talán a srácok is felébredtek, és mindenki megérezte, hogy nem elég egy mezt a pályára küldeni, alkotni kell. A második félidőben már kevesebb hibával, pontosabban játszott a csapat, ám ennél azért többet tudunk, talán ezt mindenki érezte is. A mutatott játékkal nem lehetünk elégedettek, de a győzelemhez gratulálok a csapatnak!”

Print Friendly, PDF & Email