Junior: Csúfos vereség Dabason

Junior csapatunk Dabasra látogatott, ahol izgalmas első félidő után csúfos, 40-27-es vereséget szenvedett.

Az ősszel lejátszott hazai találkozó után tökéletesen tisztában voltunk a dabasi csapat kvalitásaival, igencsak fel kellett kötni azt a bizonyos gatyát a szoros találkozó reményében. Az első percekben úgy tűnt, hogy ez sikerül is, bár leginkább egy Apró kontra Dabas mérkőzést láthattunk; a tizenötödik percig Aprón kívül csak Illés talált be kétszer a hazai kapuba. Ennek ellenére fej-fej mellett haladtak a csapatok, gólra gól, hibára hiba volt a válasz. A félidő dereka után aztán megérkeztek a többiek is, Gál két indulásgóllal köszönt be, Illés pedig két értékesített hétméteressel, amiknek hála végre nálunk volt a lépéselőny és a dabasiak futottak az eredmény után. Ennek sem örülhettünk azonban sokáig, a félidő hajrájának kezdetén egy 4-1-es rohammal már kettőre növelték előnyüket a hazaiak. Kicsit magunkhoz tértünk az ötperces rövidzárlat után, ismét gólváltásba keveredett a két fél, ám az utolsó percben megint duplázott a Dabas, így a szünetre már háromgólos hátránnyal mehettünk be az öltözőbe.

A második játékrész azonban elég hamar elvette a kedvünket az élettől, mintha a tízperces pihenőről egy teljesen másik univerzumba érkeztünk volna vissza; technikai hibák, eladott labdák, rossz lövések, rengeteg védekezési hiba és kapott ziccer – leginkább ezek jellemezték a játékunkat. Az első tizenhét percben mindössze háromszor sikerült betalálnunk, ebből ráadásul egy hétméteres volt. Ezután szedtük össze valamennyire magunkat, valószínűleg 32-18-as állásnál már nem szerettünk volna tovább égni. A serdülőből feljátszó Mihályi találata törte meg a jeget, majd Czopf és Benczenleitner is betalált egyszer-egyszer, miközben megúsztuk kapott gól nélkül. Ezután az eredményes két perc után jelezték a dabasiak is, hogy csak szusszantak egyet; jöttek a válaszok rendesen. Az utolsó tíz percben Dinawi beállása hozott új színt a játékunkba, már ha egyáltalán volt bármennyi szín a mutatott produkciónkban. Végül 40-27-es vereséget szenvedtünk.

„Tiszteld az ellenfelet!” Ezt a mondatot az első kézilabdánkkal együtt adják a kezünkbe, hiszen attól függetlenül, hogy a játék a győzelemért megy, a pályán is tisztelni kell egymást. Sokszor szövődnek barátságok, sokszor küzdenek egymással jó barátok. Az utánpótlás korosztályokban a győzelmek, döntetlenek és vereségek megélése mellett a játékosok folyamatos fejlődése a cél, hiszen a későbbiekben innen mehetnek tovább a legjobbak a felnőtt csapatokba. Minden klub, ami utánpótlás neveléssel foglalkozik, ezért a célért dolgozik. Ma Dabason ennek egy nagyon pozitív példáját láthattuk, hiszen, mint már a hazai mérkőzés után is említettem, egy nagyon tehetséges, jól játszó és motivált gárdát láthattunk, ami valószínűleg veretlenül nyeri majd el (teljesen megérdemelten) a bajnoki címet idény végén. Éppen ezért érthetetlen, hogy egy ilyen klubnál alelnöki pozícióban lévő ember hogy engedheti meg magának egy junior mérkőzésen, hogy az ellenfél játékosait a mérkőzés teljes időtartalma alatt ordítva fenyegesse, valamint (helyenként személyeskedő) megjegyzéseivel egy egész csarnok előtt megalázza. Bár valami félresikerült poénnak bizonyára jó volt, mert a környezetében lévők csak tovább bíztatták erre a viselkedésre, a lelátón helyet foglaló fiatalabb dabasi játékosok pedig sajnos követendő példaként tekintettek rá. Ettől függetlenül emlékeztetnék mindenkit, hogy a célunk közös: folyamatos fejlődési lehetőséget biztosítani a fiataloknak és felnevelni a következő generációt. Sajnos ma gyomorforgató élmény és mély csalódás volt a Dabas vendégének lenni.

NBI/B junior korosztály, alapszakasz, 20. forduló – 2017. március 24., péntek:
Dabas, OBO Aréna V: Papp, Tar

Dabas KC VSE – PLER-Budapest 40-27 (18-15)

Dabas KC VSE: Podoba, Feth, Laurinyecz 4, Garajszki, Márton 6 (2/2), Pelikán 4, Katona, Bácskai 1 (1/1), Kiss P. 1, Szabó T. 4, Balogh Á., Kuli 9, Horváth P. 4, Ács 4, Medve 1, Nagy G. 2. Edző: Tomori Győző

PLER-Budapest: Bauer, Merkovszki (kapusok), Gál 2, Illés 4 (2/2), Apró 8 (3/2), Tóth B. 1, Kalmár, Györkő 2, Medvedev, Baranyai, Benczenleitner 2, Dinawi 2, Homor 2 (2/1), Czopf 2, Mihályi 2, Simon. Edző: Penszki Gergely

Kiállítások: 12 ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/3 ill. 7/5

Print Friendly, PDF & Email