Ifi: Parázs meccsen dőlt el a két pont sorsa

Szoros mérkőzésen aratott győzelmet Laurencz Szabolcs ifjúsági csapata, ezúttal a HE-DO B.Braun Gyöngyös gárdáját győzte le 34-32 arányban.

Az elsőosztályú ifjúsági bajnokság negyedik fordulójában a Gyöngyös érkezett vendégeskedni a Sportkastélyba. Egy értékesített hétméteressel kezdtek a vendégek, amire Gál válaszolt akciógóllal, majd egy vendégtalálat után Illés és Ember révén már a negyedik percben magunkhoz ragadtuk a vezetést. A lépéselőnyt Kátai büntetőivel sikerült tartani, majd Khalil és Ember vették át a stafétát tőle, de a tizenötödik percre sem sikerült jobban ellépni ellenfelünktől. Ezután kicsit jobban belelendültünk, lőttünk hármat zsinórban, ám erre a gyöngyösieknek is három gól volt a válaszuk, így ugyanott tartottunk, ahol nem sokkal korábban, vagyis eggyel, de még mindig vezettünk. Közeledett a szünet, ám addig még hátra volt pár perc, amit Ember vezetésével arra használtak a mieink, hogy minél nagyobb különbséggel mehessenek pihenni. Az akció sikeres volt, a pauzát háromgólos előny tudatában tölthettük.

A második játékrészt ismét egy Kátai-büntető nyitotta, majd gólváltásba keveredett a két együttes. Khalilt remekül meglátták a falban társai, akik meg is játszották, ő pedig rendre góllal hálálta meg bizalmukat, Kátainak pedig továbbra sem remegett a keze a büntetőknél, így a tizedik percre kilencgólos előnyre tettünk szert. Maradt még húsz perc, a feladat pedig az előny megtartása, esetleg növelése, volt játékosaink számára. Ez az elkövetkező percekben sikerült is, minden ment a maga útján, ám a hajrá előtti percben porszem került a gépezetünkbe, ugyanis megrázta magát ellenfelünk, az utolsó erőtartalékait felhasználva nekirugaszkodott, ötperces gólcsendre kényszerítve a mieinket. Ezzel az etappal öt perccel a vége előtt már csak egyetlen találattal vezettünk. Négy percig egyáltalán nem esett gól, nem bírtak egymással a csapatok, majd az utolsó percben Khalil találata elindított egy gólváltást. Egy másodperccel a vége előtt Gál ellen követtek el szabálytalanságot, amiért járt a piros lap és a hétméteres, amit a sértett biztos kézzel értékesített, beállítva ezzel a 34-32-es végeredményt.

Ifjúsági bajnokság, I. osztály, Keleti csoport  – 4. forduló: 2018. szeptember 27., csütörtök
Budapest, Pestszentimrei Sportkastély V.: Kovács, Turák

 PLER-Budapest – HE-DO B.Braun Gyöngyös 34-32 (18-15)

PLER-Budapest: Jónás 2, Hartai (kapusok), Pallagi, Kátai 7 (6/6), Illés 2, Dévényi, Zsohár, Ember 7, Sinkó, Hadarics 3, Baráth 1, Kavin 1, Horváth Z., Khalil 8, Gál 3 (1/1). Edző: Laurencz Szabolcs

HE-DO B.Braun Gyöngyös: Manazya, Tímár, Nagy-Hajdú 1, Forgács 2, Ivitz 5, Gráf 9 (7/7), Kovács K., Bernáth 1, Rojkovics, Bedő 4, Igó 1, Dávid 7, Bartha 2. Edző: Kiss Dániel

Kiállítások: 8 ill. 12 perc
Hétméteresek: 7/7 ill. 7/7
Kizárás: Kavin Mátyás (PLER-Budapest) 60. perc és Gráf Martin (HE-DO B.Braun Gyöngyös) 60. perc

Print Friendly, PDF & Email