Ifi: Elkezdődött a második felvonás

Laurencz Szabolccsal beszélgettünk a rajt előtt a célkitűzéseiről és idei csapatáról.

Szabolcs célkitűzéseivel kezdte: „Igazából nekem majdnem minden évben az a fő elvárásom, hogy ha elkezdjük valahol az idény elején, és eltelik egy év, akkor a végén sokkal jobbak legyünk fizikálisan, technikailag, taktikailag is. Én úgy érzem, hogy ez alatt a félév alatt is már látványosan sikerült fejlődnie a fiúknak. Ezek után úgy vagyok vele, hogy ha utánpótlás szinten még egy olyan eredmény is születik, vagy úgy állunk a bajnokságban, hogy a végső győzelemért játszunk, az egy extra dolog. Örülök, ha bejutunk a döntőben, vagy nagyon jó helyen végzünk, de nem ez az elsődleges.” –majd kitért a bajnokságra is – „Jelen állás szerint nem úgy néz ki, hogy be fogunk jutni a döntőbe. Szerintem, ebben semmi dráma nincsen, egy óriási korosztályos szakadékban vagyunk, hiszen eredetileg a ’99-es születésű gyerekek bajnoksága az ifi, de a mi keretünkben szinte nincs 2000 és 2001-es születésű játékos, hanem, a nagy átlagban, 2002-esekkel állunk ki a nagyobbak ellen. Megvannak még a fizikális hátrányaink a többiekkel szemben, de nem is vártam, hogy így bajnokságot nyerünk. Igazából, ha akartunk volna, ha minden áron ez lett volna a cél, akkor tudtunk volna akár csoport elsők is lenni, ám akkor mindenkit, állandóan vissza kellene játszatnunk a felnőttből, ami nem megoldás, mivel nem ez a célunk. Tulajdonképpen inkább újra felvállaltuk azt, hogy mindig játszunk a fiatalabbakkal, annak érdekében, hogy a nagyobbakat már a felnőtt keretbe építhessük be. Egyedül a Szeged meccsen álltunk úgy fel, ahogy mindig állhattunk volna, meg is nyertük a meccset a Szeged ellen, de mondom nem az a célunk, hogy bajnokságot nyerjünk, hanem, hogy mindnél jobban fejlődjünk, és én úgy érzem, hogy jó úton haladnak a fiúk. Sajnos kevesen vagyunk, viszont akik vannak az tíz-tizenegy mezőnyjátékos, ők mindig itt vannak és dolgoznak, mint az őrült és jó velük dolgozni, sok tehetség is van.” – mondta el nekünk Laurencz Szabolcs.

Ezt követően hosszabb távú céljairól beszélt nekünk és arról, hogy szerinte mi is valójában a cél: „Mi próbálunk kész játékosokat nevelni, vagy majdnem kész játékosokat, a felnőttre. Nem az a lényeg, hogy ifi, vagy junior bajnok legyek, hanem az, hogy ha felmegy egy játékosom a felnőtthöz, akkor ne legyen akkora váltás neki, hogy úristen ifiből felnőttbe került és ott kell helytállni. Mikor felkerül, akkor már nagyon sokat tudjon, és ne legyen nagy törés neki, hanem feleljen meg ott is az elvárásoknak. Az a dolgom, hogy ehhez hozzásegítsem a játékosaimat. Az egyéneket próbálom nézni, Ők érdekelnek hosszútávon, nem pedig az aktuálisan elért eredmény. Biztos jó érzés lenne, ha egyszer bajnok lehetnék velük, és én is bajnok szeretnék lenni, de simán el tudom viselni, hogy nem vagyunk azok, hiszen nem dől össze a világ. Ez játékos szemszögből biztos rossz, ha én lennék újra ilyen fiatal én is bajnokságot akarnék nyerni, de ezzel nincs is gond, hiszen ez hajtja őket, hogy még jobbak legyenek. Ám mi most nem arra megyünk, hogy mindent megnyerjünk, hanem arra, hogy mindenki játsszon és folyamatosan fejlődjön. Persze direkt nem fogok kikapni, de nekem az az igazi élmény, elismerés, ha látom, majd hogy a Székely Pisti, Khalil Kerim alapemberként játszik a felnőttben. Tehát, ha az általunk felkészített, nevelt játékosok játszanak és helytállnak majd a felnőttek között, akkor mondhatjuk, megcsináltuk. Lehet, hogy nem lettünk közben ifi bajnokok, de adtunk a felnőttbe játékost. A kettő ugyan nem zárja ki egymást, de az életkörülményeink nem voltak olyanok, hogy most megtehessük, hiszen például Papp Bence meghatározó, stabil játékosa a felnőtt csapatunknak, így az Ő fejlődését már az szolgálja jobban, ha ott játszik, nem pedig ifiben. Évről évre mindig ezt tűzöm ki célul, persze emellett mindnél több győzelemre törekszünk, de ha nem sikerül, akkor is csináljuk tovább. Azt akarom látni, hogy ha elment egy félév, akkor már jobbak vagyunk, mint hat hónappal korábban voltunk, tehát ne stagnáljunk. Hosszútávon gondolkozva ez a csapat jövőre már nagyon erős lesz, hiszen Ők most lesznek majd igazán ifi korúak, illetve azért most egy nagyon komoly évet lenyomnak, mivel ennyi idősen egy NBII-es szezont is a hátuk mögött tudhatnak, amivel rengeteget fejlődnek; nagy férfiak ellen játszanak tizenhat évesként. Jövőre ők egy évnyi komoly tapasztalattal lesznek itt és hozzájuk jönnek majd még a Viktortól, így többen is leszünk, amivel szintén erősebbek leszünk.” 

Interjúnkat követően pályára is lépett a Laurencz-csapat az ifjúsági bajnokágban. A tavaszt a Sportkastélyban nyitották meg a mieink a Nyíregyháza ellen, akikkel szemben egy pontot sikerült itthon tartaniuk.

A találkozó elejétől fej-fej mellett haladt a két együttes; itt is-ott is sikerült a gólszerzés. Eleinte vendégeink, majd mi kerültünk lépéselőnybe, ám elszakadni csak minimálisan tudtunk ellenfelünktől; újra és újra a nyomunkba értek. Először a Kátai-Ember duó szolgáltatta játékunk ritmusát, majd a Kavin-Hadarics páros vette át a stafétát. A Nyíregyházi fiatalok azonban nem adták könnyen, így a félidőben csupán egygólos előnnyel rendelkeztünk. A második etapban is folytatódott a ki-ki harc, ám ezúttal a vendégeknél volt a lépéselőny. A mieinknek kellett futnia az eredmény után, de a Bécsi-csapat folyamatosan meglépett előlünk. Ennek köszönhetően a végjáték is a hátrányunk ledolgozásáról szólt, melyet sikerült megvalósítanunk, de fordítani már nem tudtunk. Végül mindkét együttesnek meg kellett elégednie a döntetlennel.

Ifjúsági bajnokság, I. osztály, Keleti csoport  – 14. forduló: 2019. január 31., csütörtök
Budapest, Pestszentimrei Sportkastély V.: Maródi, Novák

PLER-Budapest – Nyíregyházi SN KFT 24-24 (13-12)

PLER-Budapest: Jónás, Nagy B., Pallagi, Illés, Simon, Dévényi 4 (1/1), Kátai 6 (1/1), Ember 5, Kavin 3, Balázs, Sinkó, Hadarics 3, Baráth, Khalil 3. Edző: Laurencz Szabolcs

Nyíregyházi SN KFT: Both, Mezősi, Fórizs 7 (1/0), Csikós 1, Bereznai, Tamás 2, Tóth B. 3, Dolgos, Horváth B. 1, Czeglédi 5 (3/3), Balogh B., Hegyesi 2, Fábián 3, Baráth G.. Edző: Bécsi János

Kiállítások: 10 ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2 ill. 4/3

Print Friendly, PDF & Email