Hullámzó teljesítmény, de pontmentés a Lőrinciben

Hullámzó teljesítmény, de pontmentés a Lőrinciben

A Laurencz-csapat első, első osztályú bajnoki mérkőzésén az Orosháza csapatát fogadta a Lőrinci Sportcsarnokban, ahol kiélezett csatában végül egy pontot tudtak itthon tartani.

A mérkőzés az első perctől kezdve kiélezett csatának bizonyult, ám már az első néhány támadásunk alkalmával megmutatkoztak apró pontatlanságaink, melyeket vendégeink nem restelltek gólra váltani. Így a kezdeti adok-kapokból az orosháziak jöttek ki jobban. Ennek köszönhetően, az amúgy is hibákkal dúsított, támadójátékunk görcsös akarássá változott, majd magával rántotta védekezésünket is. Ellenfelünk a félidő derekán már háromgólos előnnyel bírt, ami ugyan behozhatónak számít a kézilabdában, mégis kezdett kissé aggódni a hazai közönség. Meg is volt erre minden okuk, hiszen az orosháziak nem csak támadásaikkal törték orrunk alá a borsot, itt-ott durvább megmozdulásaikkal is tovább rontották fiataljaink helyzetét. Az első játékrész végéhez közeledve Holdosi vitt lendületet csapatunk játékába, aminek köszönhetőn a hét percig tartó gólcsendünknek is vége szakadt. Felzárkóznunk azonban nem sikerült, így a szünet utáni folytatást is háromgólos hátránnyal várhattuk.

A második félidő első perceiben nagy lendülettel rontottunk rá vendégeinkre, ám ők sem felejtettek el kijönni az öltözőből, ennek köszönhetően a Székely vezette 3-0-s sorozatunkat válaszra méltatták. A térfélcserét megelőzően is hasznosan munkálkodó Berényi továbbra sem hagyta cserben csapatát, ám a munkamegosztás jegyében átengedte kapunk őrzését Palasicsnak, aki ott folytatta, ahol Berényi abbahagyta. A találkozó utolsó negyedórájához közeledve Homor vette kezébe az irányítást, így újraéledt számunkra a pontszerzés reménye. Míg védekezésünk egyre jobban hasonult a megengedett durvaságokhoz, addig Homornak mindegy volt, hogy ki áll előtte és mit csinál, amit kapura lőtt azután minden alkalommal kétszer sípoltak. Így a végjátékhoz érve már csupán egy gól volt az orosháziak előnye. A Laurencz-csapat az utolsó percig keményen harcolt, egy pillanatra sem adták fel a reményt, nagy lelki akarásról tettek tanúbizonyságot, melynek meg is lett az eredménye.  Palasics még a végére tartogatott egy-két bravúrt, ám az Orosháza beállójaként tevékenykedő Zvolenszkit nem sikerült megakadályoznunk a gólszerzésben. Ennek köszönhetően még az utolsó percben is kétgólos hátrányban kézilabdáztunk, de észnél voltak a srácok, először Gál talált be, majd egy igazi csapatjátékot követően Papp harcolt ki hétméterest az utolsó utáni pillanatban. Nem volt kérdés, a büntetőket eddig százszázalékosan értékesítő, Homor állt oda, hogy pontot tegyen a mérkőzés végére. Nem véletlenül volt nagy az öröm Homor értékesített hétméteresét követően, hiszen bravúros végjátékkal pontot mentett, és tartott itthon ifjúsági együttesünk.

Ifjúsági bajnokság, I. osztály, Keleti csoport  – 1. forduló: 2017. szeptember 16., szombat

Budapest, Lőrinci Sportcsarnok V.: Csorba, Köllő

PLER-Budapest – Orosházi FKSE-LINAMAR 26-26 (11-14)

PLER-Budapest: Palasics, Berényi (kapusok), Holdosi 2 (1/0), Zsolnai, Székely 2 (1/1), Illés 3, Simon 1, Papp G., Kalmár, Molnár, Fülöp 1, Homor 12 (5/5), Király 1, Gál 2, Khalil 2, Hutvágner Áron. Edző: Laurencz Szabolcs

Orosházi  FKSE-LINAMAR: Majdán 1, Varga I., Sütő, Blaskó 2, Kiss A. 5, Bojtor, Kurta, Kollár,  Kiss A. 2, Andrikó 4, Wágner, Zvolenszki 11 (5/4), Mihály 1, Garai, Varga K.. Edző: Pásztor István

Kiállítások: 16 ill., 12 perc

Hétméteresek: 7/6 ill., 5/4

Kizárások: Illés Levente – 55. perc (PLER-Budapest), Sütő Martin – 54. perc (Orosházi FKSE-LINAMAR)

Edzői szemmel:

Laurencz Szabolcs: „Büszke vagyok a csapatomra!”

Print Friendly, PDF & Email