Bemutatjuk Európa-bajnok strandkéziseinket

Csákay Botond 6 éves korától játszik a PLER-nél, csupán néhány éve kezdett el strandkézilabdázni, ennek ellenére már a bajnokok táborát gyarapítja! „Tóth Zoltán volt edzőm mutatta meg nekünk ezt a sportágat 5-6 évvel ezelőtt. Április végén részt vettünk egy Eb tornán klubszinten és jól ment a játék. Utána voltam először…

Ács Péter a PLER-nél

Bemutatkozik leendő játékosunk, Ács Péter!     „Simontornyán kezdtem el a kézilabdázni, majd elkerültem Csurgóra, ahol 7 évet töltöttem. Először itt mutatkozhattam be a felnőtt élvonalban. Ezután egy fél éves kitérőt tettem Cegléden, ahol sok tapasztalatot szerezhettem. Jelenleg a NEKA NB I-es csapatát erősítem.   Azért esett a választásom a…

NB I/B: Gyönyörű játékkal egyre közelebb a feljutáshoz

Szombaton a Pick Szeged U21-es csapatát fogadtuk hazai pályán a Pestszentimrei Sportkastélyban. Magabiztos játékkal nagyarányú győzelemre tettünk szert a találkozón. Horváth Attila vezetőedző: „Maximálisan gratulálok a fiúknak! A debreceni formánkat át tudtuk ide menteni. Nagyon jól felkészültünk a mérkőzésből és a megbeszélteket betartotta a csapat. Végig uralva a mérkőzést, biztosan…

Újabb két évre szóló szerződés

Császár Ferenc ifjúsági edzőnk is újabb két évre szóló szerződést írhatott alá a PLER-Budapestnél! „Köszönöm a klub bizalmát felém, jelenleg négy éve dolgozom a PLER-nél. Imádok a srácokkal dolgozni, kiváló a játékos alap, valamint a szakmai munkatársakkal és a vezetőséggel is remek az együttműködés. Az eddigi csapatteljesítménnyel elégedett vagyok, szép…

NB I/B: Sikerült kijönnünk a gödörből

A múltkori sikertelen szereplésünket követően az ajkai kézilabda klub felnőtt együttesét fogadtuk hazai pályán. A mérkőzést magabiztosan, lendületesen kezdtük, csupán a 14. percben sikerült megszereznie első gólját a vendégcsapatnak. Az első félidő végére azonban feljött hozzánk Ajka csapata és csupán két gól különbséggel tértünk szünetre. A hazai védésnek és kapusteljesítménynek…

Várszegi Csongor is hosszabbított

Várszegi Csongor is újabb kétéves szerződést kötött a PLER-rel! „Boldog vagyok, hogy a vezetőség értékelte a munkámat és újabb szerződést kaptam. Kifizetődött a kemény munka, amit beleraktam. Jó érzés, hogy bíznak bennem. A jó közeg fontos számomra, amit itt megtaláltam. Sok jó barátság is kötődött, amit a pályán is kamatoztatni…

Újabb két év a PLER-nél

Újabb kétéves szerződést írt alá a PLER-nél Tamás Ádám U18-as edzőnk! „Tartalmas volt az elmúlt 3 év, nagyon jól éreztem, és a mai napig is jól érzem magam itt a PLER-nél. Az itt töltött idő alatt a srácok, akikkel dolgoztam, sokat fejlődtek és szépen épülnek be az U20 vagy a…

NB I/B: Újabb lépés a feljutás felé

Szombati rangadón a tabella jelenlegi bronzérmesét, a BFKA-Veszprém együttesét fogadtuk Pestszentimrén. A fantasztikus győzelemnek köszönhetően csapatunk továbbra is esélyes az élvonalbeli feljutásra, amelyre hamarosan fény derül, ugyanis már csak néhány mérkőzés választ el minket a finálétól. Horváth Attila vezetőedző: „Fejben nagyon ott volt a csapat, koncentráltak voltak a srácok. Amit…

Újabb két év!

Újabb két évre szóló szerződést írt alá a PLER-Budapestnél ifjú tehetségünk, Fekete Ádám! „Nagyon örülök, hiszen itt kezdtem el kézilabdázni, itt jártam végig a korosztályokat és ugrottam meg a lépcsőfokokat. Ez a két év egy újabb szint, amit szeretnék minél sikeresebben teljesíteni. A PLER-nél mindig nagyon jó volt a társaság,…