Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat

A PLER-Budapest a tabella ötödik helyén álló CYEB-Budakalászt fogadja pénteken a férfi kézilabda-bajnokságban.
A PLER-Budapest a tabella ötödik helyén álló CYEB-Budakalászt fogadja pénteken a férfi kézilabda-bajnokságban.

Az edzőváltás óta két mérkőzést játszott együttesünk: előbb megszorongattuk a Szegedet a Magyar Kupában, majd vasárnap hatalmas meglepetésre hét góllal kiütöttük idegenben a NEKA-t. A hétfő pihenővel telt, és csupán három nap maradt arra, hogy felkészüljünk az újabb csatára, amelyet pénteken a Budakalásszal vívunk.

Csoknyai István csapata kiváló szezont fut, az elmúlt öt bajnokiján veretlen (négy győzelem és egy döntetlen a Tatabánya ellen), és ezzel az ötödik helyen áll a tabellán. Ami bennünket illet: a hétvégi sikerrel két pontra megközelítettük az Eger és a NEKA együttesét, de a Komló is lőtávolon belül van, hiszen négy pont választja el a két gárdát egymástól.

Az őszi mérkőzésen nem volt esélyünk idegenben, az első perctől kezdve vezettek a kalásziak, és tízgólos vereséget szenvedtünk. Messzemenő következtetéseket nem szabad levonnunk abból az összecsapásból, a pénteki találkozó teljesen más lesz, főleg, hogy hazai közönség előtt fogadhatjuk a Budakalászt.

Férfi kézilabda NB I, 20. forduló:
PLER-Budapest – CYEB-Budakalász
BUD Aréna, péntek, 18.00

Jegyek:
2.000 Ft – felnőtt
1.600 Ft – BP18 alkalmazással
1.000 Ft – diák, nyugdíjas

Előzetes jegyvásárlás a BUD Arénában szerdán és csütörtökön 16 és 19 óra között.

Gyertek minél többen, csináljuk meg együtt a csodát!