Győzelem Balatonbogláron

Győzelem Balatonbogláron

Hullámzó teljesítménnyel bár, de hét góllal nyerni tudott a PLER a NEKA otthonában pénteken.

Ha őszinték akarunk lenni, nem a legjobb formáját mutatta a PLER pénteken, az NB I/B-s bajnokság soros fordulójában, ám a győzelem, amiért Balatonboglárra utaztunk, végül a zsebünkbe került. Volt is bizonyítanivalója a csapatnak, hiszen alig egy héttel ezelőtt egy másik Balaton-parti együttes ellen elvérzett egy hasonlóan kötelező kategóriába sorolható találkozón, így már csak presztízsből is nyerni kellett a NEKA otthonában. Nem mondhatnánk, hogy nem forgott veszélyben egy percig sem a győzelem: az első félidő huszadik percéig szépen tartották magukat az akadémia láthatóan motivált fiataljai, s a második játékrészben is akadt egy erőteljes etapjuk. Vagy inkább a PLER-nek akadt egy hullámvölgye – nézőpont kérdése.

Tény, hogy a hazaiak 2-0-s vezetése után megrázta magát a csapat, s Nagy Szabi vezetésével kiegyenlített, s fordított is már a 8. percre (2-3). Ettől a pillanattól szinte végig lépéselőnyben volt a gárda a félidőben, ám nem tudott magabiztos előnyre szert tenni egészen a 20. percig. Gábor góljával ekkor egyenlített ki utoljára a NEKA (8-8), innentől pedig, ha hullámzó teljesítménnyel is, de végig kezünkben tarthattuk a vezetést. Előbb Sinkovits góljával elléptünk ellenfelünktől kettőre (8-10), majd a félidő utolsó öt percében egy 4-0-s etapot produkálva, már-már megnyugtató különbséggel vonulhattunk a szünetre (9-14).

A pihenőt követően azonban nem pörgött fel azonnal újra a PLER, s ennek a rövidzárlatnak majdnem kárát is láttuk: hét perc leforgása alatt ugyanis könnyedén, szinte masnival átkötve ajándékoztuk el az ötgólos előnyünket (14-15 – 37.p.). Látva a pályán mutatott fejetlenséget, időt is kért Kovács Mihály, hogy a folytatásra rendezze a sorokat, s jót is tett a csapatnak egy kis fejmosás – a hátralévő 20 percre ugyanis összekapták magukat a fiúk, s megmentették a renoménkat a hajrában. A nyolc-nyolc gólig jutó Horváth-Nagy páros jeleskedett főképp támadásban, akiknek köszönhetően az etap derekán már újra ötgólos fórral állt a PLER (16-21 – 45.p.), s a végére egy igen gólgazdag harminc percet zárva sikerült ezt a differenciát még tovább növelni (23-30).

Győzelmével a PLER ismét ötpontos távolságra zárkózott fel a tabellán a listavezető Dabas mögött, ám legnagyobb riválisunk fordulóbeli mérkőzése még előttünk áll a hétvégén. Kovács Mihály csapata legközelebb jövő vasárnap lép pályára: akkor hazai pályán a Veszprém együttesét fogadjuk a Lőrinciben.

Férfi NB I/B Nyugati csoport, 15. forduló – 2017. február 17., péntek:
Balatonboglár, NEKA Csarnok. V: Murvai-Buzogány, Szilvási

NEKA – PLER-Budapest 23-30 (9-14)

NEKA: Nagy D., Szabó M., Győri (kapusok) – Török 6, Bor 3, Kecskeméti 6, Kerkovits, Tóth M., Pap, Borzas 2, Gábor 2, Csomor 1, Fekete, Mikita 2, Spekhardt 1, Schaffer. Edző: Gyurka János
PLER: Kránitz, Tóth N. (kapusok) – Keresztes 1, Ferencz 1, Tóth P., Laurencz, Gigler, Zelei, Apró, Vízler 5, Bordács 1, Gidai 1, Sinkovits 4, Horváth 8, Nagy Sz. 8, Farkas 1. Játékos-edző: Laurencz Szabolcs, edző: Kovács Mihály
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/0, ill. 1/1

 

Galéria

 

Print Friendly, PDF & Email